Gyász
Hideg hajnal köszöntött az Elmúlás hegyére. Hókristályok csillogtak a levegőben, miközben lassan landoltak a talajon. Ukitake Juushiro és Urahara Kisuke tűnődő szemmel nézett a messzeségbe.
- Milyen szép…- sóhajtott Ukitake, a kezében egy 2 méter hosszú, fehér lepelbe burkolt testtel.- Mégis milyen pusztító.
- A tél már csak ilyen Ukitake.- válaszolta a 12.osztag volt kapitánya. - Sajnálom, hogy nem tudtam többet tenni érte.
- Nem…- hajtotta le a fejét a másik férfi és a szeméből könnycseppek hulltak a vászonra.- …te mindent megtettél. Én voltam túl elővigyázatlan. Hiába neveltem őt fiatal korától, hiába túl elővigyázatlan voltam. Legbelül éreztem, hogy nem maradhat velem örökké.
- Jól nevelted, derék volt…
- De még mennyire. Ő volt az én büszkeségem….
- Azért ne túlozz.
- Nem túlzok. Amikor Shunsui kocsmázni ment, mikor lázas voltam Ő akkor is ott volt mellettem és soha nem mozdult el onnan.- Ukitakeből kitört a zokogás és térdre esett. Urahara mellé lépett és megveregette a vállát.
- Sírd kis magad nyugodtan. Itt maradok megadni neki a végtisztességet.
- Igen…- szipogta Ukitake- Nekem legalább olyan fontos volt mintha, kapitány lett volna. Köszönöm, hogy velem vagy Urahara.
- Nem tesz semmit. Hiszen én hoztam létre.
Ukitake eközben ledobta a fehér csomagot a szírt szélén.
- Igen, és nagyra értékelem az erőfeszítésidet.
- Na ja. Bár már az elején megmondtam, hogy mamutfenyőből nem lesz jó bonsai.
by, Kyouraku taicho
by, Kyouraku taicho
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése